Hé, hé, hé! Emberek, engömet ki ne felejtsenek! Hát, remélem, megismernek, hisz én magam vagyok, bizony, ám, a nagy Kinizsi Pál: Mátyás király leges-legderekasabb katonája! Aki nem hiszi, az járjon utána... Hiszen most is itt vagyon mellettem, igaz, még nem szállt le a magas lóról...

Hisz’ életem során egyetlen csatát sem vesztettem el, ne felejtsék kendek, ami nagy ritkaságnak örvend! Pontosan hányadika is van ma?... Hogy elrepült az idő! Mintha egy álomba léptem volna be e mostani világban... Hogyan?? Szégyenletes! Még azt sem tudják, hol születtem, s mikor?! (Bár, egészen pontosan tán még magam sem emlékszem...) Talán Temeskenéz volt a helység neve, s születtem volt az Úr 1431. esztendejében... De ez most nem fontos, mivel inkább el akarom mondani kendeknek az én kis történetem.

Kezdjem csak azzal, hogy ami nagyon is fontos, hogy – minden szerénységem mellett – a magyar történelem egyik legismertebb hadvezére vagyok! Továbbá voltam én főkapitány, országbírója és időközönként több vármegye ispánja is (ugye, még tudják, hogy az egy vezetőhivatalnoki rang volt a középkori Magyarországon). Olyan nem mindennapi hős vagyok, akinek hadvezéri képessége rendkívüli, ereje legendás, és sorozatos győzelmei révén a kendek napjaira, és már egykori szerény napjaimra is, mondai alakká nőtt. Nem hiába, hiszen az kenyérmezei csatát a pogány török ellenében, kedves Báthori István erdélyi vajda uram, régi jó barátom mellett, biza én nyertem meg.

Tanultam ám az csatározást nemes szülőatyámtól, ki is ott harcolt már az török ellen őkegyelme, Hunyadi János kormányzó seregében. Hogy mivel is foglakozott, mielőtt katona lett? Úgy emlegették, hogy molnárlegény volt, bár ezt én el nem hiszem! Feleségül kedves Magyar Balázs mostohaatyám, bajtársam s jó barátom lányát, Benignát vettem volt el. Így Balázs atyám szomorú halála után javaimhoz még az ő birtokait is elöröklém. Ám a Jóisten nem engedé, hogy nékem s szeretett Benignámnak gyermekink szülessenek, ezért szendrői halálomat követően vagyonom részben az épp itt álló Szapolyai Istvánra szállt.

És látják kendek, mi a nagyság ára!? Itt állok immár e bronz formába zárva több, mint száz éve! S ha a mozdulatlanság nem volna elég, Balázs barátom folyton Benignáról faggat, miközben őfelsége, igazságos Mátyás királyunk csak dicsér és dicsér, míg Szapolyaitól hallgatom, hogy mit kezdett az én vagyonommal... (Van itt még egy vitéz, ki minduntalan mondja, hogy ő kicsoda, de sehogy sem emlékszem, hogy ismerném.) Ezt nehezebb elviselni, mint a csatákat! Kérem kendeket, mentsenek meg!!